Örökre az emlékezetembe vésődött az a februári nap, amikor hírül adták, hogy „zöld emberkék” jelentek meg a Krímben. Megkövülten ültem a televízió képernyője előtt, mert megértettem, hogy a második világháború után először Európában egy ország egyszerűen elfoglalja egy szomszédos állam területének egy részét.
Aztán kitört a háború a Donyec-medencében (Donbászban).... MUTASS TÖBBET
Örökre az emlékezetembe vésődött az a februári nap, amikor hírül adták, hogy „zöld emberkék” jelentek meg a Krímben. Megkövülten ültem a televízió képernyője előtt, mert megértettem, hogy a második világháború után először Európában egy ország egyszerűen elfoglalja egy szomszédos állam területének egy részét.
Aztán kitört a háború a Donyec-medencében (Donbászban). Lesújtott a civil lakosság szenvedése, a sok veszteség. Elképedve tapasztaltam, hogy az orosz propaganda az agresszió áldozatait állítja be bűnösként.
Amikor a helyszínen is volt alkalmam megnézni a szétlőtt házakat, találkozni a földönfutóvá vált civilekkel, rájöttem, hogy a világ méltatlanul kezd megfeledkezni erről a modern, hibrid háborúról, amely mostanáig 13 ezer halálos áldozatot követelt. A közvéleménynek fontos tudnia arról, min mentek keresztül Kelet-Ukrajna lakosai az elmúlt öt évben, hogyan zilálta szét a konfliktus az életüket, és paradox módon mennyi jó is származott a mérhetetlen pusztításból.
Merthogy sok jó is származott. Nagyon sok ember tanúsított önfeláldozást, bátorságot, sőt hősiességet. Barátok vagy addig ismeretlen emberek fogtak össze, hogy megvédjék a szülőföldjüket, vagy segítsék azokat, akik a fronton állják a sarat. Az emberség, a közösségi érzés, a hazaszeretet a legmagasabb hőfokon nyilvánult meg. Ezek az emberi sorsok megérdemlik, hogy összegyűjtve, mintegy tablóként, könyvben mutassuk be őket.
Kiváló ukrán kollégámmal, Olekszandr Kacsurával (aki a kezdetektől ott van a legveszélyesebb helyeken) írtuk meg ezt a háborús sorskönyvet. Az interjúk jelentős részét külön-külön, kisebb részét együtt készítettük oroszul, magyarul, ukránul és angolul.
A fejezetek többnyire a háború egy-egy jellegzetes szereplőjével folytatott beszélgetések alapján készültek. Nem „nagy emberekkel” találkoztunk, hanem egyszerű, hétköznapi kelet-ukrajnai vagy éppen kárpátaljai lakosokkal, katonákkal és civilekkel, lázadókkal és önkéntesekkel. Az interjúk jelentős része most jelenik meg először.
Az ukrán és orosz résztvevők mellett sok fejezet szól magyarokról, akik alaposan kivették a részüket Ukrajna védelméből.
A háború, az elmúlt öt év sarkaiból fordította ki Ukrajnát, és változtatta meg az egyes ember életét. A megrázkódtatások kívül-belül hatottak. Az olvasó észre fogja venni, hogy szinte minden egyes itt bemutatott sors felveti azt a kérdést, hogy mi az élet értelme, mi dolgunk a világon. - Eperjesi Ildikó
MUTASS KEVESEBBET
